Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Magyar Népköztársaság. Ma már egyre kevesebben emlékeznek arra, hogy abban az időben milyen is volt a járműimport.

 

Ma már nincs Interunion, nincs Mobil, a Kermi is átalakult és rég megszűnt hatóság lenni, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Autófelügyelete helyett is az NKH működik, nincs Csepel Jármű és Műszaki Kereskedelmi Vállalat, Szövker, stb. Mégis úgy ítéltem meg, hogy a veterán járművek szempontjából előnyös lenne, ha a barátom által talált és egyáltalán nem közkézen forgó dokumentumok nyilvánosságot nyernének.

 

Ezekből az iratokból kiderül, hogy annak idején milyen felszereltséggel és mikor mentek át a KERMI vizsgálaton és kaptak KPM engedélyt. Egyébként sem tartom rossz dolognak, ha egy 40 éves járműhöz megtalálható a típusbizonyítvány is.

 

Selmeci Marcell

TOVÁBB

Adatvédelem:

 

Ez a gyűjtemény éppen pont az adatok nyilvánosságra hozásáról szól. A benne szereplő cégek, telefonszámok túlnyomó többsége vagy jogutód nélkül megszűnt, vagy teljes mértékben átalakult, így az itt nyilvánosságra hozott adatok nem a jelenkor valóságát tükrözik, az adatokkal való visszaélés lehetősége kizárt.

 

A levelezésben feltűnő nevek mögött valós emberek álltak, de neveken túlmenően magánszemélyek adatai nem lettek nyilvánosságra hozva, azokról nincs tudomásom, nem tárolom őket. A levelezésben nem szerepelnek kompromittáló adatok. Amennyiben ennek ellenére bárki sértőnek érzi magára nézve, hogy régi levelezésben szerepel a neve, akkor kérésre az adott dokumentumot a lehető legrövidebb időn belül eltávolítom a honlapról. Ehhez egy email írása szükséges az mwallace@freemail.hu címre.

 

 

TOVÁBB

SIMSON MOFA 1 - 1971.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SIMSON KR51-2N - 1982.

KPM típusbizonyítvány

 

 

KERMI szakvélemény - 1,22 MB

KPM típusbizonyítvány - 1,59 MB

 

KERMI szakvélemény 

 

KPM határozat - 0,16 MB

 

homologizáció - 1,5 MB

 

rádiózavarszűrés - 1,47 MB

 

KERMI levél - 0,4 MB

KPM típusbizonyítvány - 1,07 MB

 

KERMI szakvélemény 

 

KPM vizsgalap - 0,33 MB

 

 

SIMSON S50B - 1978.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SIMSON S51 - 1983.

S51-B1-3 KPM típusbizonyítvány - 5,45 MB

 

S51-E KPM típusbizonyítvány - 0,85 MB

 

S51-1B-H-40 KPM típusbizonyítvány 1 - 2,4 MB

 

S51-1B-H-40 KPM típusbizonyítvány 2 - 1,7 MB

 

S51 típusbizonyítvány kiterjesztés - 0,17 MB

 

S51-B1-4 KERMI szakvélemény - 0,49 MB

 

S51-B1-4 Enduro KERMI szakvélemény - 1,36 MB

 

S51-1-C1 KERMI szakvélemény - 1,24 MB

 

S51-1-4 Enduro KERMI szakvélemény - 2,07 MB

 

S51-1-C1 homologizáció - 10,96 MB

 

S51-1-C1-H40 homologizáció - 6,63 MB

 

S51-1 homologizáció - 1,89 MB

 

S51 homologizáció - 4,96 MB

 

S51 és S70 homologizáció - 1,46 MB

 

S51-1B-H adatlap 1 - 1,11 MB

 

S51-1B-H adatlap 2 - 0,56 MB

 

S51-1B-H-40 KPM határozat - 0,15 MB

 

S51-E KPM határozat - 0,15 MB

 

S51-1B-H KERMI levél - 0,85 MB

 

S51-1-C1-H40 KPM levél - 0,1 MB

 

S51-B-1-3 rádiózavarszint mérés - 1,8 MB

SR50-N típusbizonyítvány - 0,92 MB

 

SR50-N típusbizonyítvány kivonat - 0,83 MB

 

SR50-1B-H típusbizonyítvány - 2,24 MB

 

SR50 típusbizonyítvány kiterjesztés - 0,24 MB

 

SR50-1B KERMI szakvélemény - 0,68 MB

 

SR50-1B KERMI levél - 0,25 MB

 

SR50 és SR50-N KERMI levél - 0,19 MB

 

SR50-N KPM határozat - 0,15 MB

 

SR50 használati útmutató - 1,4 MB

 

SR50 és SR80 homologizáció - 1,48 MB

 

SR50 N-H homologizáció - 14,26 MB

 

SR50 1B homologizáció - 1,77 MB

 

SR51-1 és SR80-1 homologizáció - 0,42 MB

 

SR50 B4 kapcsolás - 0,18 MB

 

SR50 relé bekötés - 0,07 MB

 

SR50 1B H40 adatok - 9,06 MB

SIMSON SR50 - 1989.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SIMSON S53 - 1990.

S53 B-H 40 Típusbizonyítvány kiterjesztés - 0,3 MB

 

S53 E Típusbizonyítvány kiterjesztés - 0,24 MB

 

S53 C Típusbizonyítvány kiterjesztés - 0,24 MB

 

S53 C KERMI szakvélemény - 0,57 MB

 

S53 kapcsolási rajz - 0,25 MB

 

 

SIMSON S70 - 1985.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S70 C Típusbizonyítvány - 1,67 MB

 

S70 C Típusbizonyítvány kivonat - 0,9 MB

 

S70 C KERMI szakvélemény - 1,72 MB

 

S70 C KPM határozat - 0,17 MB

 

S70 C adatok - 4,03 MB

 

S70 prospektus - 0,65 MB

 

 

Vegyes tartalom:

 

Levelezés 1 - 3,62 MB

 

Kapcsolási rajzok - 2,65 MB

 

Levél 1 - 0,1 MB

 

Levelezés 2 - 1,65 MB

 

Levelezés 3 - 0,32 MB

 

Levelezés 4 - 1,9 MB

 

Levelezés 5 - 1,33 MB

 

Levelezés 6 - 1,09 MB

 

Levelezés 7 - 1,73 MB

 

Levelezés 8 - 0,58 MB

 

Levelezés 9 - 0,3 MB

 

Levelezés 10 - 0,58 MB

 

Levelezés 11 - 0,5 MB

 

Levelezés 12 - 3,23 MB

 

Levelezés 13 - 3,43 MB

 

Levél fordítás - 0,96 MB

 

Tervrajz 1 - 2,72 MB

 

Tervrajz 2 - 2,55 MB

 

Tervrajz 3 - 2,97 MB

 

Tervrajz 4 - 2,26 MB

 

Kapcsolási rajz - 3,2 MB

TOVÁBB
TOVÁBB

BABETTA

 

 

KOMAR

 

 

VERHOVINA

 

 

RIGA

 

 

CZ

 

 

JAWA

 

 

URAL

 

 

MZ

 

 

SIMSON

 

 

IZS

 

 

TATRAN

 

 

KINETIC

 

 

HERO MAJESTIC

 

 

TVS

 

 

TOMOS

 

 

ROMET

 

 

EGYÉB