JAWA Babetta 207 mopedek vázának és sárvédőinek felújítása

Kezdőoldal
Kezdőoldal

Én egy 207.500-as típusú mopedet újítottam fel, ezt rögzítettem a felvételeken. Ettől függetlenül leírom a 207.100 és a 207.300
típusok vázának szerelését is, valamint bemutatom az amerikai Supreme modell különbözőségét.

Babetta 207 szétszerelése

- A felújításhoz minden egyes alkatrészt el kell távolítanunk a vázról.

- Minden később még felhasználható alkatrészt őrizzünk meg. Addig ne is dobjunk el semmit amíg a motor felújítása teljesen
be nem fejeződik.

- Ez különösen vonatkozik a kötőelemekre és a védőcsövekre! Félgömbfejű csavart ma már nem gyártanak, így érdemes a
még használhatóakat újra krómoztatni. A látványon rengeteget emel végül ha eredeti félgömbfejű csavarokkal van összeszerelve
a moped. A PVC (Mipolán) csöveket elvileg még gyártják, de nekem még nem sikerült beszerzési forrást találnom.

A váz felújításakor döntő hogy milyen állapotú az alkatrész fényezése.

- Néha bele lehet futni olyan 207-es mopedbe, melyek gyári fényezése szinte makulátlan.
Elméletileg ezeket nem is szabad bolygatni. Azt azonban jó tudni hogy 30 év alatt a kívülről tökéletesnek tűnő
festés alatt is megindul a rozsdásodás. Ezzel legyünk tisztában, de amíg nem látjuk jelét a korróziónak, ne
távolítsuk el a gyári fényezést. A fényezésről az olajsarat, sarat távolítsuk el vízzel, némi oldószerrel. Az oldószerrel
bánjunk óvatosan, fel ne marja a festéket!

- Legtöbbször kissé kopott, kissé rozsdás a váz. Ilyenkor sokan csak a meglévő fényezés felcsiszolása után át-
festik az alkatrészeket. Sajnos a fent említett rejtett korrózió ilyenkor megmarad és tovább terjed. Ha nem
mindennapi használatra szánt hanem megmentésre ítélt példányról van szó, akkor én a teljes újrafestést
javaslom. Ha meg munkagép, akkor akár maradhat is rozsdás-kopott. Úgyis mindenkiben ez a Babetta-kép
él kis hazánkban.

- Belefuthatunk nagyon rozsdált, kopott vagy szakszerűtlenül festett mopedekbe is (mint amilyen az enyém is volt). Ekkor
irány egy homokfúvató műhely, aztán egy fényező műhely.

Babetta 207 alsó váznyúlvány

A fenti fotót azért mutatom be, hogy legyen egy referenciánk a gyári, sértetlen alakú alsó váznyúlványról. Ugyanis rengeteg
Babettás állványon biciklizve indítja a mopedet, hosszú távon ezzel tönkretéve ezt a feltámasztási pontot. Az eredeti állapot
visszaállításához jól jöhet ez a felvétel.

- A váz újrafényezése előtt tisztítsuk meg a szennyeződésektől oldószerrel (pl. lakkbenzin hígítóval) a vázat,
vizsgáljuk végig a váz minden részét, hogy ép-e. Ugyanis célszerű minden javítást a fényezés előtt elvégezni.
Ha esetleg alakítani kell a vázon akkor keressünk egy karosszérialakatos ismerőst és bízzuk meg a feladattal.
A vázon minden varratnak védőgázas hegesztőautomatával kell készülnie, felejtsük el a barkácstrafót!

- A benzintank belsejét még festés előtt célszerű kitisztítani. Erre sokan a mechanikus tisztításnak azt a válfaját
ajánlják, mely abból áll, hogy némi fémalkatrészt (csavaranyát) és apró szemű kavicsot (lehetőleg homokmentest)
helyeznek a tankba és addig rázzák, míg ínhüvelygyulladást nem kapnak. Én kipróbáltam és nem értem el vele azt
a hatást, amit szerettem volna. Én a festékmaradványt Szuper Kromofággal távolítottam el, a rozsdát RO-55 rozsda-
maróval alakítottam át. Majd jött némi rázogatás, utána pedig hosszú szárú acélsörtés tisztítópálcával vettem kezelésbe
a tank belsejét. Babra munka, de szerintem hatásosabb.

- Ha a kormánycsészék kopottak, akkor most üssük ki őket a vázból egy acélrúd és kalapács segítségével,
majd üssünk újat a helyükre (vagy sajtoljunk ha van hozzá kézi présünk).

- Mielőtt elvisszük a vázat a homokfúvatóhoz tekerjük be szigetelőszalaggal (ha lehet szövetbetétessel, pl.
Pattex Power) a vázra hegesztett csavarok menetes végét, dugaszoljuk be a vázon lévő levegőnyílásokat. A
csavarok helyét se hagyjuk szabadon, mindenhová tekerjünk be hatlapú csavart, de ne ütközésig, így a menet
ép marad, de mindenhova odafér a homoksugár. Végül a váz nyaktábláját vagy szereljük le (a szegecsek lefú-
rásával) vagy védjük meg ragasztószalaggal. A pedáltengely perselyét szintén védjük meg a homoktól. A benzintank
betöltő nyílását és a benzincsap felőli menetet is védjük, a tankból a beékelődött homokot nagyon körülményes
eltávolítani.

- Homokfúvatás után távolítsuk el az összes csavart és ragasztószalagot, majd 150-es csiszolópapírral kézzel
mindenhol távolítsuk el a vázba tapadt homokszemcséket.

- Mehetünk a fényezőhöz, aki némi csiszolás után wash primerrel, fillerrel majd kétkomponensű festékkel fújja le
az alkatrészeket. Mindenképpen tisztázzuk előre hogy melyik alkatrész milyen színű is legyen. Takarjuk le a
váz nyaktábláját festőszalaggal, valamint a kormánycsészéket és a pedál perselyét is. Ha lehet a meneteket most is
védjük anyákkal és csavarokkal, de most se tekerjük be ütközésig őket.

- A benzintank belsejének kifestését nem javaslom. Egykomponensű festékkel rövid távon sem érünk el hatást, két-
kompnensű festék pedig évek alatt, de leválik, leoldódik, akkor is ha rá van írva hogy benzin- és olajálló. Ha végképp
el szeretnénk kerülni, hogy a tankban lévő rozsda eltömítse a szűrőt vagy a fúvókákat, akkor ajánlom a hazánkban is
kapható POR-15 műgyantát, vagy a tengerentúlon használatos KREEM műgyantát. Ezek pont erre a célra készültek,
viszont az áruk igencsak húzós.

Itt elnézést kérek azoktól akik festési tanácsokat vártak volna. A festéshez éppúgy nem értek mint a hegesztéshez
és a hengerfúráshoz. Ezeket én mindig szakemberre bízom.

A 207.100 és 207.300 modellek a korábbi Babettákéhoz hasonló műanyag tanksapkával rendelkeztek. Ezek egy fekete aljból
és egy piros kupakból álltak. Ha esetleg eltömődött a lélegző nyílás, akkor a piros kupakot kipattintva a tanksapka
belseje oldószerrel könnyedén tisztítható.

A 207.500-as modelltől kezdve a Babetták bajonettzáras krómozott tanksapkát kaptak. Fontos, hogy jó legyen a tank-
sapka alatti gumi tömítés, különben a benzin könnyen a tankot áztatja rázósabb úton vagy egy nagyobb fékezés után.
De ennek a tanksapkának könnyen előfordult a légzőnyílás eltömődése.

Babetta 207 bajonettzáras tanksapka
A légzőnyílás az alsó elem és a felső krómozott fedő egyik füle között van kialakítva, itt kicsit nagyobb a hézag. A szétszerelést is
itt érdemes megejteni egy kis méretű lapos csavarhúzóval. A tanksapka belsejét oldaószerrel tisztítsuk meg, majd szereljük
össze. A légzőnyílásba fújva ellenőrizzük le a helyes működést. Ha ugyanis légmentesen zár a tanksapka, akkor a benzintankban
kialakuló vákuum megakadályozza a benzin kifolyását, így a motor leáll. Teli tank esetén ez hamarabb megtörténik, üres tank
esetén jóval később, de ugyanúgy előfordul. Ha a tanksapkát leszedjük és szisszenés hallunk, akkor bizony a tanksapka a
hiba okozója!

- Először foglalkozzunk a hátsó sárvédővel. Egy lapos csavarhúzóval feszítsük fel a sárvédőgumit tartó fémlemez peremeit és szereljük
le azt. Vigyázzunk a sárvédőre, ne hajlítsuk el! Csavarozzuk le a fényvisszaverő prizmát!

- Egy laposfejű csavarhúzóval csavarozzuk le a lámpaburát, oldjuk fel a csúszósarukat, csavarozzuk ki a lámparögzítő csavart és
szereljük le a hátsó lámpát a gumi alátéttel együtt. A vezetéket húzzuk ki a sárvédőből és próbáljuk meg egyben kiszerelni a kábel-
átvezető gumigyűrűt. Ha nem sikerül egyben kiszedni ne keseregjünk, beszerezhető újonnan is.

- Az első sárvédő szétszerelése szintén nem bonyolult. Lecsavarozzuk róla a sárvédőtartó lemezeket és készen is vagyunk.

- A szétszerelt sárvédőket elméletileg el is vihetnénk egy homokszóró műhelybe, de inkább ne tegyük. A vékony acéllemezt a
nagy nyomással érkező homoksugár könnyen eldeformálhatja és gyakorlatilag használhatatlanná válik. A sárvédőket (az oldal-
lemezekkel egyaránt) vegyszerrel (pl. Szuper Kromofág) vagy mechanikusan (acél drótkorong, 100-150-es csiszoló papír)
tisztítsunk meg a festékmaradványoktól és a rozsdától. Ezután rögtön vigyük a fényezőhöz hogy éppúgy új életet leheljen beléjük
mint a vázba.

- A színeken érdemes kissé elgondolkodni. A gyári színek az idő folyamán változtak, de egy 207-es Babetta váz a mi régiónkban
többnyire piros vagy sárga (kissé okkeres), illetve fekete volt. Létező színek voltak még a kék és zöld is. A sárvédők és a csomag-
tartó gyárilag legtöbbször világosszürke volt, de létezett feketében is. Az oldaltakaró lemezek lehettek a vázzal egyező színűek,
fehérek vagy feketék. Pontos színkódokat nem ismerek. Érdemes vásárolni egy használt, de eredeti fényezésű alkatrészt szín-
mintának és a fényező egyszerűen ki tudja ez alapján keverni a megfelelő árnyalatot.

Ha visszakaptuk az újrafényezett vázat és sárvédőket a fényezőtől akkor neki is kezdhetünk az összeszerelésnek. Most már
nagyon óvatosan bánjunk a tárolással, csavarozással! Tönkre ne tegyük egy mozdulattal a csillogó fényezést!

Kábelátvezető gumigyűrű a hátsó sárvédőben

- Először a hátsó sárvédőt kell visszacsavaroznunk. Még a vázra szerelés előtt szereljük fel a hátsó lámpát a vezetékkel
együtt, most könnyen hozzáférhetünk a vezetéktartó fülekhez a sárvédő belső oldalán. Ne felejtsük le a vezetékről a PVC
védőcsövet (én zsugorcsövet használtam, mivel nem találtam az eredetivel megegyező PVC csövet), majd hajtsuk rá a füleket.
A vezetéket ne vágjuk rövidre, a toldás valahol a benzintank alatt lesz!

- A sárvédőn való vezeték átbújtatást mindenképpen gumigyűrűvel oldjuk meg, különben a vezeték szigetelése elég hamar le
fog dörzsölődni és zárlatot okoz. Elég kevés elektronikai üzlet forgalmaz ilyen átvezető gumigyűrűt, én végül a Conrad-tól
szereztem be a készletem.

- Még a hátsókerék beszerelése előtt érdemes felcsavarozni a fényvisszaverő prizmát és a sárvédő toldatot. Az évek alatt ez el
szokott érni, újonnan német és cseh forrásokból lehet beszerezni: www.mz-b.de illetve www.fichtlkramek.cz A gumitoldaton
átfűzött fémlemezt egy kombináltfogó segítségével óvatosan hajlítsuk rá a sárvédőre úgy, hogy a fülek a vízszintes tartópálca
fölé kerüljenek!

- Az első sárvédő beszereléséhez már el kell készülnünk az első villa felújításával is, hiszen a sárvédő az első villaszárakra
van rögzítve. A 207-es sárvédőjére felcsavarozzuk a festett pálcákat, majd a jól összeszerelt és rögzített villaszárakra
csavarozzuk félgömbfejű vagy hengeresfejű csavarokkal. A villaszáraknak már jól kell a helyükön lenni, hiszen a sárvédő
beszerelése után már nem csavarhatók ki a teleszkóp rugójából. Arra érdemes ekkor ügyelni, hogy az első kerék nem teljesen
középen van a villaszárak között, így a sárvédőtartó pálcák felcsavarozásakor a bal oldalnak kell kissé jobban terpesztenie.

- A krómozott sárvédőtartó pálcákat és pálcatartó csavarokat tisztítsuk meg krómtisztító pasztával, illetve krómoztassuk újra, ha
nagyon menthetetlen a korrózióvédelem.

Érdemes a szerelést úgy időzíteni, hogy eddigre már elkészüljön a krómozott alkatrészek újrakrómozása is. Ne kelljen
többször szét- és összeszerelni a motort. Ha nem krómoztatjuk újra az alkatrészeket, legalább a csavarokat cseréljük újakra, a
kötőelemek a legolcsóbb alkatrészek, de rengeteget dob a megjelenésen ha csillog egy új csavar. Ha sikerült a félgömbfejű csavaro-
kat megmenteni, újrakrómozni, akkor azzal szereljük össze az alkatrészeket! Ha nem voltak menthetőek, akkor helyettesítsük henge-
resfejű EH csavarokkal, de semmi esetre se hatlapfejű, KH vagy belső kulcsnyílású csavart használjunk, üvölteni fog a nem korhű
alkatrész!

Babetta 207 hátsó sárvédő összeszerelése

A sárvédőtartó pálcákkal tudjuk a sárvédő magasságát beállítani. A sárvédőt húzzuk minél fentebb, majdnem ütközzön a csomag-
tartónak, így a kerék beszerelése egyszerűbb lesz!

Újrakrómozott alkatrészek

- Az alkatrészek krómtisztító pasztával való tisztogatása csak jó krómozás esetében mentheti meg az alkatrészt. Régebbi, jócskán
használt alkatrészekre ne sajnáljuk a pénzt. Egy újrakrómozás új életet ad a bilincseknek, csavaroknak. Én a táborfalvai
Motokrom Kft-hez hordom az alkatrészeimnek, mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Nincs más dolgunk, csak az olajtól és
szennyeződéstől kell megtisztítanunk az alkatrészeket és elvinni a krómozó műhelybe. Nyilván ma kapható alkatrészeknél inkább
az új beszerzését válasszuk, időtállóbb lesz és talán olcsóbb is mint az újrakrómozott alkatrész.

Váz összeszerelése

- Szereljük fel a motorállványt is. A motorállványt előtte érdemes újra festeni, elég leharcolt szokott lenni. Színe fekete vagy a
vázzal megegyező volt. A motorállvány csap sokszor nagyon kopott, szerencsére még kapható, vásároljunk újat. Kopott csap
esetén a motorállvány lötyög és felhajtott állapotban a hátsó gumi abroncs könnyen hozzárhet, mivel a rugó félrehúzza. A motor
állvány csap biztosítógyűrűi alól ne felejtsük ki az alátéteket! A rugó beakasztásához lehetőleg beakasztó kampót használjunk,
egyébként a véletlenül csavarhúzóról lecsúszó rugó felsértheti az új fényezést!

- Már felkerülhet az új láncfeszítő görgő és a megtisztított levegőszűrő ház. A levegőszűrő betét 30 év alatt teljesen el szokott
rozsdálni, célszerűen fém mosogatószivaccsal vagy nyíltcellás szűrőszivaccsal érdemes helyettesíteni.

Babetta 207.500 összeszerelése

- A benzintank alá helyezzük fel a rezgéscsillapító gumibakot, a vezetékeket rögzítsük a vázhoz a fém bilincsekkel! A műanyag
szívócsonk és a váz közé szereljük be a PVC szívócsövet. Sajnos ma már csak átlátszó színű csövet árulnak, ez eredetileg
szürke volt, éppúgy mint az eletromos védőcsövek és a bowdenek.

- Bowdenek... A 207-es Babetták mindegyik fekete bowdenházzal került forgalomba és szerencsére nem túl drágán kapható
még az összes bowden hozzá. Sajnos a bowdenállító csavar már csak távolról sem hasonlít az eredetire, így mindenképpen
mentsük meg az eredetit! Ezeket érdemes újrakrómoztatni és nem eldobni szerelés közben, mint ahogy az elején említettem!
Sajnos a dekompresszor bowden vége hajlamos elengedni magát a hengerfej hőhatása miatt. Ekkor helyettesítsük azt egy
csavaros bowdenszemmel, jobb lesz mint az eredeti!

Babetta 207.500 összeszerelés közben

- Végül a benzintank is a helyére kerülhet, a benzincsap felújítása és beszerelése után. A tank tetején lévő filcet visszaragasztás
előtt érdemes oldószerben áztatva megtisztítani. Én ragasztónak F.Bs-t használtam, bevált. Ha nincs meg az eredeti filc, akkor
kissé gondban vagyunk, mert ilyen vastagságú fekete tűfilcet ma már nem egyszerű szerezni. Lábtörlők készülnek hasonló anyag-
ból, valamint régi autók csomagtérkárpitja lehet jó alapanyag, érdemes egy autóbontóban szétnézni.

- A 207.100-as és 207.300-as modellek benzintankja alatt nem volt takarólemez, így mi se szereljünk ide, csak ha 207.500 típust
újítunk fel!

Amúgy a típusok közötti eltérést nem csak ezen tapasztalhatjuk: A 207.100 és 207.300 benzintankja, valamint lengővillája is eltért
a későbbi 207.500-as modellétől. A korábbi típusok benzintankja műanyag dugós volt, a betöltő nyílás tölcsérszerűen volt kiképezve.
A 207.500-as modell már krómozott, bajonettzáras tanksapkát kapott, a betöltő nyílást ehhez igazították. A tank oldalán lévő
matrica helye is változott az évek során: a 207.100 még keskeny 'babetta' feliratot kapott és a mélyedés is ehhez volt igazítva, míg a
későbbi 207.300 és 207.500 modellek nagyobb 'JAWA' matricát kaptak, így ezek tankján szélesebb és hosszabb a matrica
fészke.

A lengőkar a 207.100 és 207.300 típuson C metszetű volt, a láncfeszítő pedig érdekes excenteres kialakítású volt.

Korai Babetta 207 lengővilla

A 207.500-as modell ellipszis metszetű lengővillát kapott, melynek sokkal jobb volt a merevsége, szebb volt és ráadásul könnyebb
is volt tisztán tartani. A láncfeszítőket pedig visszaalakították szemes csavarokra, melyekkel sokkal jobban lehetett boldogulni,
mint az excenterrel.

Babetta 207.500 lengővillája

- Amikor már minden más is a helyére került, fel lehet csavarozni az oldalsó takarólemezeket és a műanyag H-talpat.

A H-talp elhelyezése nekem komoly fejtörést okozott a restaurálás során. Apró dolognak tűnhet, de a motor küllemét tekintve
jelentős. A váz, oldaltakaró lemezek és a műanyag H-talp kialakítása is arra a következtetésre juttatott, hogy eredetileg úgy
tervezték a H-talpat elhelyezni, hogy annak felhajtott pereme a benzintank alá essen. Igen ám, de soha és sehol nem lehet a
gyári prospektusokban, valamint a korabeli felvételeken így látni ezeket a Babettákat. Mindig a benzintankra rátakaró (és
emiatt meggörbülő) H-talppal lehet csak látni 28-as, 206-os és 207-es Babettákat. Én mindezek figyelembevételével mégis
a benzintank alá helyeztem a műanyag elemet, kövezzen meg ezért aki akar.

Felújított Babetta 207.500

A képre kattintva megtekinthető a kép eredeti méretben is.

- Amikor már minden a helyére került, feltehetjük az i-re a pontot: ragasszuk fel a benzintank két oldalára a Babetta vagy JAWA
feliratú matricát. A babetta feliratút már sehol sem kapni, egy nyomdában érdemes elkészíttetni öntapadós ezüst fóliára feketével
és pirossal szitázva. (Ezt csak a 207.100 típuson alkalmazzuk, a későbbi modelleken a mindenütt kapható papír alapú JAWA
matricát alkalmazzuk!) Lásd alul, EPS formátumban:

Tankmatrica EPS formátumban

Itt pedig bemutatnám az amerikai Supreme modellt, mely egy igen jól sikerült gyári tuning.

JAWA Supreme

A Supreme 3 váza egy 207.500-as váza, csak éppen egy vízszntes merevítő van a nyak és nyeregcső közé behegesztve. A sárvédők
festés helyett krómozást kaptak, az oldallemezek kicsit módosultak, hiszen nem itt van a benzincsap, hanem a tank alatt. A műanyag H-
talp is teljesen más lett, hiszen a benzintank nem takar rá a váz ferde szakaszára. A benzintank pedig egyenesen a Puch Magnumról
származik. A csomagtartó is a Magnuk utánérzése, de mindenképpen szükség van rá, hiszen a nyereg elfoglalta az eredeti csomagtartót.
Sajnos nálunk és a szomszédos országokban sem forgalmazták soha. A fotó a www.mopedarmy.com oldalról származik.

A 207-es Babettákhoz gyárilag csak pár kiegészítőt adtak: pumpa és szerszámkészlet járt mindegyikhez. A nálunk forgalomba
került 207-esek leggyakrabban a csomagtartó alá szerelt műanyag dobozkában hordták a szerszámkészletet. Ez döccenőknél
gyakran leesett, így mára szinte senkinek sincs már meg ez az "ötletes" tartozék.

Babetta moped gyári szerszámkészlete

Babetta 207 pumpval és szerszámos ládikával

Nálunk gazdagabb országokban csomagtartó kosarakat és oldaltáskát is árultak a 207-eshez. Ezek univerzális felszerelések voltak,
pl. a Puch mopedek ugyanezt a kiegészítő készletet kapták. Ha ilyesmikbe botlunk, vegyük meg, hiszen nagyon praktikus dolgok!

Babetta kosár készlet

Oldaltáska Babettához

Oldaltáska Puch mopeden

Oldaltáska belülről, az ebayn volt eladó